Egyszerűen hihetetlen Dwight D. Eisenhower  tábor-noknak igaza volt, amikor elrendelte, hogy fényképez-zenek és filmen örökítsenek meg mindent, amit láttak.
H OLO KAUSZT Pontosan úgy, ahogy hozzávetőleg hatvan évvel ezelőtt előrelátható volt …
Szükséges emlékeztetni arra, hogy amikor a szövetséges had-erők főparancsnoka , Dwight D. Eisenhower  tábornok meglátta a koncentrációs táborok áldozatait ,  parancsba adta, hogy a lehető legtöbb fényképet készítsék katonái, ezeket mutassák meg a helyi német lakosságnak, hogy azok lássák a tényeket, és   jöjjenek eltemetni a holtakat .
Ennek okát így fogalmaz-ta meg : “ A lehetséges legtöbb do-kumentumra van szüksé-günk – legyen az film vagy tanúvallomás -, mert egyszer eljön  a nap ami-kor feláll valami elme-beteg,és azt mondja, hogy mindez meg sem történt. ”
“ A rossz győzelméhez nem kell más, csak az, hogy a jók ne tegyenek semmit. ” (Edmund Burke)
Nemrégiben az Egyesült Királyságban törölték a holokauszt tanítását az iskolai programból azzal, hogy „támadó jellegű” az iszlám hitűekkel szemben, akik szerint a holokauszt nem létezett …
Rémisztő jóslat ez arról a félelemről, mely a világot szorongatja, és amelyet bár-mely nép érezhet. A második világháború több mint hatvan éve véget ért.
Ez a levél láncként éri körbe a világot, emlé-keztetve hatmillió zsi-dóra, húszmillió oroszra, tízmillió keresztényre, homoszexuálisokra, cigányokra – akiket megöltek, felkoncoltak, megerőszakoltak, meg-aláztak, miközben  Né-metország és Oroszor-szág másfelé nézett.
És most, amikor Irán – más országokhoz hasonlóan – azt állítja, hogy a holokauszt csupán kitalálás, egyre sürgetőbb figyelmez-tetni a világot, hogy ne felejtsen. E levél küldésének célja,  hogy minél többen olvassák el szerte a világon.
Segíts továbbküldeni ezt a levelet, légy szem a láncban, fordítsd le más nyelvekre is, ha lehetséges .
N e dobd el. Csupán egy percet kell rászánnod, hogy továbbítsd .

More Related Content

PPS
Soha többé
PPT
Holokauszt
PDF
Memoár - A gyergyóditrói Lukács Jóska bácsi, I. világháborús veterán, és a vi...
PDF
beszelo_cd_borito
PPTX
1956 Hencs Marci
PDF
Földi László - Migráció pdf
PPS
27 történelmi fotó
PPSX
Híres fotók
Soha többé
Holokauszt
Memoár - A gyergyóditrói Lukács Jóska bácsi, I. világháborús veterán, és a vi...
beszelo_cd_borito
1956 Hencs Marci
Földi László - Migráció pdf
27 történelmi fotó
Híres fotók

Viewers also liked (20)

PPT
WFD Presentation in Spain
PPT
Josemiguelygonzalo
PPS
ViláGutazáS 6
PPTX
Creative commons 10 år
KEY
Selling Sh*t On Word Press
PPS
KüLöNleges
PPTX
Webbpubliceringws
PPTX
Lesson 19 Part 1
KEY
Church Structure and Landing the Plane
PPTX
doityourself
PPS
PPS
78945 Van Gogh
PDF
UXD勘どころ
PDF
Acuerdos Frutales Logo
PPT
Carversadv1
PDF
Trent Youth Rally - Youth Gathering
PPT
Advertising
PDF
Dsc 0134
PPT
Heracleum
WFD Presentation in Spain
Josemiguelygonzalo
ViláGutazáS 6
Creative commons 10 år
Selling Sh*t On Word Press
KüLöNleges
Webbpubliceringws
Lesson 19 Part 1
Church Structure and Landing the Plane
doityourself
78945 Van Gogh
UXD勘どころ
Acuerdos Frutales Logo
Carversadv1
Trent Youth Rally - Youth Gathering
Advertising
Dsc 0134
Heracleum
Ad

More from zsoltslideshare (20)

PPS
Pelo Mundo Jopie 31 08 07 GyöNyöRu ViláG
PPS
Peinture Sur Route Ms
PPS
PéCs Kiefer BéLa FotóI 2
PPS
OroszorszáG ZenéS
PPS
Oristano Sardinia Mircea
PPS
Old Timers
PPT
Old Timers Ii
PPS
Octavio Ocampo
PPS
PPS
Oameni (Nx Power Lite)
PPS
NyelvéBen éL A Nemzet
PPS
PPS
Noord Holland Sandra
PPS
Night Trips
PPS
Nice, Beautiful World
PPS
Nel Photossuperbes
PPS
Nehezen MegmagyaráZható SzituáCióK
PPS
Ne FéLjetek Nem MegyüNk Haza!
PPS
Nature En Attaque
PPS
National Geographic2008
Pelo Mundo Jopie 31 08 07 GyöNyöRu ViláG
Peinture Sur Route Ms
PéCs Kiefer BéLa FotóI 2
OroszorszáG ZenéS
Oristano Sardinia Mircea
Old Timers
Old Timers Ii
Octavio Ocampo
Oameni (Nx Power Lite)
NyelvéBen éL A Nemzet
Noord Holland Sandra
Night Trips
Nice, Beautiful World
Nel Photossuperbes
Nehezen MegmagyaráZható SzituáCióK
Ne FéLjetek Nem MegyüNk Haza!
Nature En Attaque
National Geographic2008
Ad

Soha Tobbe

  • 1. Egyszerűen hihetetlen Dwight D. Eisenhower tábor-noknak igaza volt, amikor elrendelte, hogy fényképez-zenek és filmen örökítsenek meg mindent, amit láttak.
  • 2. H OLO KAUSZT Pontosan úgy, ahogy hozzávetőleg hatvan évvel ezelőtt előrelátható volt …
  • 3. Szükséges emlékeztetni arra, hogy amikor a szövetséges had-erők főparancsnoka , Dwight D. Eisenhower tábornok meglátta a koncentrációs táborok áldozatait , parancsba adta, hogy a lehető legtöbb fényképet készítsék katonái, ezeket mutassák meg a helyi német lakosságnak, hogy azok lássák a tényeket, és jöjjenek eltemetni a holtakat .
  • 4. Ennek okát így fogalmaz-ta meg : “ A lehetséges legtöbb do-kumentumra van szüksé-günk – legyen az film vagy tanúvallomás -, mert egyszer eljön a nap ami-kor feláll valami elme-beteg,és azt mondja, hogy mindez meg sem történt. ”
  • 5. “ A rossz győzelméhez nem kell más, csak az, hogy a jók ne tegyenek semmit. ” (Edmund Burke)
  • 6. Nemrégiben az Egyesült Királyságban törölték a holokauszt tanítását az iskolai programból azzal, hogy „támadó jellegű” az iszlám hitűekkel szemben, akik szerint a holokauszt nem létezett …
  • 7. Rémisztő jóslat ez arról a félelemről, mely a világot szorongatja, és amelyet bár-mely nép érezhet. A második világháború több mint hatvan éve véget ért.
  • 8. Ez a levél láncként éri körbe a világot, emlé-keztetve hatmillió zsi-dóra, húszmillió oroszra, tízmillió keresztényre, homoszexuálisokra, cigányokra – akiket megöltek, felkoncoltak, megerőszakoltak, meg-aláztak, miközben Né-metország és Oroszor-szág másfelé nézett.
  • 9. És most, amikor Irán – más országokhoz hasonlóan – azt állítja, hogy a holokauszt csupán kitalálás, egyre sürgetőbb figyelmez-tetni a világot, hogy ne felejtsen. E levél küldésének célja, hogy minél többen olvassák el szerte a világon.
  • 10. Segíts továbbküldeni ezt a levelet, légy szem a láncban, fordítsd le más nyelvekre is, ha lehetséges .
  • 11. N e dobd el. Csupán egy percet kell rászánnod, hogy továbbítsd .