Development Across The Life Span 7th Edition Feldman Test Bank

Development Across The Life Span 7th Edition
Feldman Test Bank download
https://testbankfan.com/product/development-across-the-life-
span-7th-edition-feldman-test-bank/
Find test banks or solution manuals at testbankfan.com today!

We believe these products will be a great fit for you. Click
the link to download now, or visit testbankfan.com
to discover even more!
Development Across the Life Span 8th Edition Feldman Test
Bank
https://testbankfan.com/product/development-across-the-life-span-8th-
edition-feldman-test-bank/
Development Across the Life Span 8th Edition Feldman
Solutions Manual
https://testbankfan.com/product/development-across-the-life-span-8th-
edition-feldman-solutions-manual/
Life Span Development A Topical Approach 3rd Edition
Feldman Test Bank
https://testbankfan.com/product/life-span-development-a-topical-
approach-3rd-edition-feldman-test-bank/
Nutrition Now 8th Edition Brown Solutions Manual
https://testbankfan.com/product/nutrition-now-8th-edition-brown-
solutions-manual/

Principles of Management V3.0 3rd Edition Erdogan Test
Bank
https://testbankfan.com/product/principles-of-management-v3-0-3rd-
edition-erdogan-test-bank/
Marketing Management Fourteenth Canadian Edition Canadian
14th Edition Kotler Test Bank
https://testbankfan.com/product/marketing-management-fourteenth-
canadian-edition-canadian-14th-edition-kotler-test-bank/
Financial Accounting 9th Edition Hoggett Solutions Manual
https://testbankfan.com/product/financial-accounting-9th-edition-
hoggett-solutions-manual/
Fundamentals of Taxation 2017 Edition 10th Edition Cruz
Solutions Manual
https://testbankfan.com/product/fundamentals-of-
taxation-2017-edition-10th-edition-cruz-solutions-manual/
Roots of Wisdom A Tapestry of Philosophical Traditions 7th
Edition Mitchell Test Bank
https://testbankfan.com/product/roots-of-wisdom-a-tapestry-of-
philosophical-traditions-7th-edition-mitchell-test-bank/

American Government 2014 Election 12th Edition OConnor
Test Bank
https://testbankfan.com/product/american-
government-2014-election-12th-edition-oconnor-test-bank/

Copyright © 2014 Pearson Education, Inc., Upper Saddle River, NJ 07458. All rights reserved.
1
Chapter 8
Social and Personality Development in the Preschool Years
8-1. According to Erikson, what is the term for development that encompasses changes both in
the understanding individuals have of themselves as members of society and in their
comprehension of the meaning of others’ behavior(s)?
a) initiative-versus-guilt
b) self-concept
c) psychosocial development
d) individualistic orientation
Answer: c Page: 241 Level: Medium LO: 8-1 Type: Factual APA Outcome: 1.2
8-2. Who was the psychoanalyst who suggested that during the preschool years, children face
conflict relating to initiative?
a) Freud
b) Erikson
c) Vygotsky
d) Skinner
Answer: b Page: 241 Level: Medium LO: 8-1 Type: Factual APA Outcome: 1.4
8-3. The preschool years largely encompass what Erikson called the ____________ stage.
a) self-concept
b) autonomy-versus-shame
c) individualistic orientation
d) initiative-versus-guilt
Answer: d Page: 241 Level: Medium LO: 8-1 Type: Conceptual APA Outcome: 1.2
8-4. According to Erikson, children 3 to 6 years of age experience conflict between
independence of action and the results of that action during the
a) initiative-versus-guilt stage.
b) autonomy-versus-shame stage.
c) individualistic orientation.
d) collectivistic orientation.
Answer: a Page: 241 Level: Medium LO: 8-1 Type: Factual APA Outcome: 1.2

2
8-5. When 4-year-old Allison is allowed to decide what to wear from several choices her mother
presents to her, she is likely to develop
a) initiative.
b) autonomy.
c) self-concept.
d) individualistic orientation.
Answer: a Page: 241 Level: Difficult LO: 8-1 Type: Applied APA Outcome: 1.3
8-6. Five-year-old Randy is in preschool, and his teacher is trying to show him how to use a pair
of children’s scissors to cut paper. Randy tries to show his independence and ability to use the
scissors without assistance and says to his teacher, “Let me.” Erikson may say that Randy is
demonstrating what stage of development?
a) individualistic orientation
b) psychosocial development
c) initiative-versus-guilt
d) self-concept
Answer: c Page: 241 Level: Medium LO: 8-1 Type: Applied APA Outcome: 1.3
8-7. Five-year-old Wendel is new to his kindergarten classroom. His teacher tries to use open
and friendly questions to build rapport with him. His teacher asks him what he is good at and
what he likes. Wendel responds “I can run fast” and “I like to eat pizza.” Wendel’s responses are
examples of his
a) individualistic orientation.
b) autonomy.
c) self-concept.
d) psychosocial development.
8-8. What is the term for a person’s identity, or set of beliefs about what one is like as an
individual?
a) individualistic orientation
b) self-concept
c) psychosocial development
d) ego
8-9. Preschool-age children’s view of themselves also reflects the way their culture views self.
For example, many Asian societies tend to have

3
a) an individualistic orientation.
b) self-concept orientation.
c) a collectivistic orientation.
d) nationalistic orientation.
Answer: c Page: 241 Level: Medium LO: 8-1 Type: Conceptual APA Outcome: 1.3
8-10. What is the term for the philosophy that promotes interdependence?
a) nationalism
b) collectivistic orientation
c) individualistic orientation
d) socialism
8-11. Western cultures, unlike many Asian cultures, foster a view of self that is reflected in a(n)
a) self-concept.
b) collectivistic orientation.
c) initiative-versus-guilt stage.
d) individualistic orientation.
Answer: d Page: 241 Level: Medium LO: 8-1 Type: Factual APA Outcome: 1.3
8-12. The philosophy of ______________ emphasizes personal identity and the uniqueness of
the individual.
a) psychosocial development
b) eastern culture
c) collectivistic orientation
8-13. Robbie is a 4-year-old boy in the U.S. who is encouraged to stand out from the rest and
make his needs known. Sean is a 4-year-old boy in Japan who is encouraged to blend in and
refrain from making himself distinct. Robbie is growing up with a(n) _________, and Sean is
growing up with _______.
a) self-concept; no self-concept
b) self-concept; a collectivistic orientation
c) individualistic orientation; a collectivistic orientation
d) individualistic orientation; no self-concept

4
Answer: c Pages: 241 Level: Medium LO: 8-1 Type: Applied APA Outcome: 1.3
8-14. What is the term for the phenomenon in which minority children indicate preferences for
majority values or people?
a) race dissonance
b) ethnic preference
c) race identity
d) cultural identity
Answer: a Page: 242 Level: Medium LO: 8-2 Type: Factual APA Outcome: 1.2
8-15. Four-year-old Sheila, an African American, is asked to choose between pictures of white
children and black children. According to research regarding racial dissonance, Shelia is most
likely to have negative feelings toward
a) pictures of white children.
b) pictures of black children.
c) pictures of black and white children together.
d) neither of the pictures.
Answer: b Page: 242 Level: Medium LO: 8-2 Type: Applied APA Outcome: 1.3
8-16. Gender, the sense of being male or female, is well established by the time children are
a) adolescent age.
b) around 8 years old.
c) infants.
d) preschool age.
Answer: d Page: 243 Level: Easy LO: 8-2 Type: Factual APA Outcome: 1.2
8-17. On the preschool playground, which of the following couples is most likely to be playing
together before the others?
a) a Hispanic American girl and a Caucasian American boy
b) an African American boy and a Hispanic American girl
c) a Caucasian American boy and a Hispanic American boy
d) an African American girl and a Caucasian American girl
Answer: d Page: 243 Level: Medium LO: 8-2 Type: Applied APA Outcome: 1.3
8-18. What is a sex-related biological characteristic that affects gender-based behaviors?
a) height and weight
b) hormones

5
c) brain size/development
d) prenatal development
8-19. Research indicates that when girls are exposed to unusually high levels of ________
prenatally, they are more likely to display stereotypical male behaviors.
a) testosterone
b) estrogen
c) androgens
d) toxins
8-20. The ____________ approach believes children learn gender-related behaviors and
expectations by observing others and how they are rewarded for acting in gender-appropriate
ways.
a) Freudian
b) social learning
c) Erikson’s conflict resolution
Answer: b Page: 245 Level: Medium LO: 8-2 Type: Conceptual APA Outcome: 1.4
8-21. What is the term for the perception of oneself as male or female?
a) sexual identity
b) individualistic orientation
c) gender schema
d) gender identity
8-22. In order to develop a(n) ___________, a child must develop a(n) ________.
a) gender schema; gender identity
b) gender identity; gender schema
c) self-concept; gender identity
d) individualistic orientation; gender schema
Answer: b Page: 246 Level: Difficult LO: 8-2 Type: Conceptual APA Outcome: 1.3
8-23. When a preschool-age child is developing a gender schema, he/she is

6
a) developing his/her own sexual identity based on inborn expectations.
b) increasing his/her own cognitive abilities to develop “rules” about what is right and
wrong for males and females.
c) developing his/her own ideas about how males and females are biologically different.
d) developing his/her behaviors solely around what he/she sees from parents’
behavior(s).
Answer: b Page: 246 Level: Difficult LO: 8-2 Type: Conceptual APA Outcome: 1.3
8-24. Five-year-old Amy is getting dressed to go to preschool, and her mother has bought her
brand new jeans to wear. However, Amy refuses and insists that girls wear only dresses. This
may be an example of
a) gender constancy.
b) autonomy.
c) gender schema.
d) gender identity.
Answer: c Page: 246 Level: Difficult LO: 8-2 Type: Applied APA Outcome: 1.3
8-25. _______________ is the belief that people are permanently males or females depending on
fixed, unchangeable biological factors.
a) Gender schema
b) Gender constancy
c) Gender identity
d) Sexual identity
Answer: b Page: 246 Level: Difficult LO: 8-2 Type: Factual APA Outcome: 1.2
8-26. At approximately what age do boys and girls tend to understand the concept of gender
constancy?
a) 4 or 5 years of age
b) 3 years of age
c) 8 years of age
d) 2 years of age
Answer: a Page: 246 Level: Difficult LO: 8-2 Type: Factual APA Outcome: 1.2
8-27. The concept that preschool-age children believe that differences in sex are based, not on
biological factors, but on the differences in boys’ and girls’ appearance and/or behavior(s) is
expressed by what researcher and theory?
a) Skinner; social learning theory
b) Freud; psychoanalytic theory

7
c) Erikson; conflict-resolution theory
d) Kohlberg; cognitive-developmental theory
Answer: d Page: 246 Level: Difficult LO: 8-2 Type: Conceptual APA Outcome: 1.4
8-28. What is the term for a state in which gender roles encompass characteristics thought typical
of both sexes?
a) gender identity
b) androgynous
c) gender schema
d) gender constancy
8-29. Marion and her husband Bill are trying to bring up their children, a boy and a girl ages 4
and 5 respectively, in exactly the same way: encouraging their son to demonstrate both
assertiveness as well as tenderness, and encouraging their daughter to exhibit both independence
and empathy. According to the researcher Sandra Bem, these parents are encouraging their
children toward
a) gender constancy.
b) gender schema.
c) androgynous characteristics.
d) gender identification.
8-30. Preschoolers’ peer relationships are based on
a) care, protection, and direction.
b) intellectual stimulation and cognitive growth.
c) building skills through competition.
d) the desire for companionship, play, and fun.
Answer: d Page: 248 Level: Medium LO: 8-3 Type: Conceptual APA Outcome: 1.3
8-31. Raul and Raymond are 3-years-old, and the main benefit they get out of being friends is
a) the enjoyment of carrying out shared activities.
b) trust, support, and shared interests.
c) the give-and-take of competing with each other in games.
d) the intellectual stimulation of conversation and learning activities.
Answer: a Page: 248 Level: Medium LO: 8-3 Type: Applied APA Outcome: 1.3

8
8-32. What is the term for play that involves simple, repetitive activities typical of 3-year-olds?
a) constructive
b) simple
c) functional
d) associative
8-33. Which of the following is the best example of functional play?
a) skipping or jumping
b) checkers
c) adding items like cookies to see how many there are
d) playing with Legos to build objects
Answer: a Page: 248 Level: Difficult LO: 8-3 Type: Applied APA Outcome: 1.2
8-34. Functional play is typical of
a) 2-year-olds.
b) 5-year-olds.
c) 3-year-olds.
d) infants.
Answer: c Page: 248 Level: Difficult LO: 8-3 Type: Factual APA Outcome: 1.2
8-35. What is the term for play in which children manipulate objects to produce or build
something?
a) functional
b) parallel
c) cooperative
d) constructive
8-36. When 4-year-old Anna uses Legos to build a playhouse, or puts a puzzle together, this is an
example of
a) functional play.
b) parallel play.
c) constructive play.
d) associative play.

9
8-37. Constructive play is typical of
a) 6-year-olds.
b) 4-year-olds.
c) infants.
d) 3-year-olds.
8-38. What type of play involves action in which children play with similar toys, in a similar
manner, but do not interact with each other?
a) associative
b) functional
c) onlooker
d) parallel
Answer: d Pages: 249 Level: Medium LO: 8-3 Type: Factual APA Outcome: 1.2
8-39. Melissa is sitting at her preschool table playing with a toy car, while Alex is sitting next to
her playing with a toy car and making quiet engine sounds. These two children never interact
together. What type of play are these two children engaged in?
a) parallel
b) onlooker
c) functional
d) associative
Answer: a Pages: 249 Level: Medium LO: 8-3 Type: Applied APA Outcome: 1.3
8-40. What is the term for action in which children simply watch others at play, but do not
actually participate themselves?
a) associative
b) parallel
c) onlooker
d) functional
Answer: c Page: 249 Level: Medium LO: 8-3 Type: Factual APA Outcome:
8-41. Several 4-year-old boys are sitting at a table playing with cars in a makeshift race, and one
boy stands by the table watching them. Occasionally, the boy who is standing calls out for the
green car to go faster. This is an example of
a) functional play.

10
b) parallel play.
c) onlooker play.
d) associative play.
8-42. What is the term for play in which two or more children actually interact with one another
by sharing or borrowing toys or materials, although they do not do the same thing?
a) functional
b) associative
c) parallel
d) onlooker
8-43. In preschool one day, 5 children decided to help each other build a fort with the items that
were available to them. Each child took it upon him/herself to find objects in the classroom that
could be put together to build a fort. This is an example of
a) associative play.
b) parallel play.
c) functional play.
d) onlooker play.
8-44. What is the term for play in which children genuinely interact with one another, taking
turns, playing games, or devising contests?
a) associative
b) functional
c) cooperative
d) parallel
8-45. Three children in the preschool class are working to complete puzzles, and they all take
turns fitting in the pieces. This is an example of
a) cooperative play.
b) associative play.
c) parallel play.
d) functional play.

11
8-46. When do associative and cooperative play tend to become most common in children?
a) in infancy
b) when children are 1- to 2-years-old
c) when children are 2- to 3-years-old
d) at the end of the preschool years
Answer: d Page: 249 Level: Easy LO: 8-3 Type: Conceptual APA Outcome: 1.2
8-47. The difference between a 3-year-old’s development of “pretend” compared to his/her
development of “belief” can be illustrated by
a) show and tell.
b) hide and seek.
c) false belief task.
d) truth or dare.
Answer: c Page: 251 Level: Difficult LO: 8-3 Type: Conceptual APA Outcome: 3.1
8-48. Children with autism find it particularly difficult to relate to others, in part, because they
find it difficult to
a) listen to others.
b) pay attention.
c) understand what others are thinking.
d) use visualization.
Answer: c Page: 251 Level: Difficult LO: 8-3 Type: Conceptual APA Outcome: 1.2
8-49. What is the term for parents who are controlling, punitive, rigid, cold, and whose word is
law?
a) authoritative
b) involved
c) authoritarian
d) permissive
8-50. Meredith’s 5-year-old friends at the playground run around from the rides to the slides, but
Meredith’s mother told her she had to stay on the swings and not move to another place in the
playground. When Meredith complained that the other children were allowed to play where they
wanted, Meredith’s mother told her to stay on the swings “because I said so.” This is an example
of

12
a) involved parenting.
b) authoritarian parenting.
c) permissive parenting.
d) authoritative parenting.
8-51. What is the term for parents who provide lax and inconsistent feedback and require little of
their children?
a) authoritarian
b) authoritative
c) involved
d) permissive
8-52. Billy is a 5-year-old child who does not have a regular bedtime, is permitted to neglect
personal hygiene such as brushing his teeth, and doesn’t usually participate in any simple chores,
such as picking up his toys in his room. It would appear that Billy parents’ style of parenting is
a) permissive.
b) authoritarian.
c) involved.
d) authoritative.
8-53. What is the term for parents who are firm, set clear and consistent limits, and try to reason
with their children, giving explanations for why they should behave in a particular way?
a) authoritarian
b) permissive
c) involved
d) authoritative
Answer: d Page: 252-253 Level: Medium LO: 8-4 Type: Factual APA Outcome: 1.2
8-54. Five-year-old Benjamin and his younger sister were playing together in the living room,
and his sister grabbed at the toy that Benjamin was playing with. He lashed out at his sister and
punched her in the arm and took back the toy, making her cry. Benjamin’s mother immediately
took Benjamin aside and, rather than punishing him, tried to explain how his choice of behavior
made his sister cry, and that he needs to learn to share his toys. This is an example of what type
of parenting style?
a) authoritative

13
b) permissive
c) authoritarian
d) uninvolved
Answer: a Page: 252-253 Level: Medium LO: 8-4 Type: Applied APA Outcome: 1.3
8-55. What type of parents show almost no interest in their children and demonstrate indifferent,
rejecting behavior(s)?
a) permissive
b) authoritative
c) authoritarian
d) uninvolved
8-56. Isabelle lives in a household where her parents are gone most of the time. Even when they
are home, Isabelle goes to school with dirty clothes and no breakfast. What type of parents is
Isabelle likely to have?
a) uninvolved
b) permissive
c) authoritarian
d) authoritative
8-57. In its most extreme form, _________ parenting results in neglect.
a) permissive
b) authoritative
c) uninvolved
d) authoritarian
Answer: c Page: 253 Level: Medium LO: 8-4 Type: Conceptual APA Outcome: 1.2
8-58. The _________________ parenting style includes parental warmth, proactive teaching,
calm discussion during disciplinary episodes, and interest and involvement in their children and
peers’ activities.
a) authoritarian
b) authoritative or supportive
c) involved
d) permissive
Answer: b Page: 253 Level: Medium LO: 8-4 Type: Conceptual APA Outcome: 1.2

14
8-59. Maurice is a child of authoritarian parents. He is likely to grow up exhibiting all of the
following characteristics EXCEPT
a) self-assertiveness.
b) withdrawn behavior and low sociability skills.
c) motivation to achieve.
d) likeable and successful.
8-60. Lucas is the child of permissive parents. He is likely to grow up exhibiting all of the
following characteristics EXCEPT
a) dependent.
b) moodiness.
c) low social skills and self-control.
d) assertive and cooperative behavior(s).
Answer: d Page: 253 Level: Medium LO: 8-4 Type: Applied APA Outcome: 3.1
8-61. Randy and Mandy are the children of authoritarian parents. They are likely to grow up
exhibiting all of the following characteristics EXCEPT
a) little sociability.
b) uneasy around peers.
c) friendly and cooperative behavior.
d) dependency upon their parents.
8-62. Which of the following is the most frequent form of child abuse?
a) sexual
b) psychological maltreatment
c) physical
d) neglect
8-63. Approximately how many children are killed by their parents or caretakers every day?
a) 10
b) 5
c) 15
d) 25

15
8-64. Approximately how many children are physically injured every year?
a) 140,000
b) 150,000
c) 100,000
d) 50,000
Answer: a Page: 255 Level: Difficult LO: 8-5 Type: Factual APA Outcome: 1.2
8-65. Steven is an abused 4-year-old child. Which of the following is NOT a likely contributor to
his situation?
a) Steven is a child who is fussy, resistant to control, and is not readily adaptable to new
situations.
b) Steven’s parents have a history of violence and marital conflict.
c) Steven’s biological father is his abuser.
d) Steven resides with a single-parent family who lives in poverty.
Answer: c Page: 255 Level: Moderate LO: 8-5 Type: Applied APA Outcome: 1.3
8-66. When considering the signs of child abuse, which of the following is LEAST likely to be
an indication that a child has been abused?
a) inappropriate attire (long sleeves and pants in hot summer weather) to cover marks or
bruises
b) over-affectionate behavior from the child; he/she wants to be held and nurtured all
the time
c) extreme behavior including highly aggressive or highly withdrawn or passive
behavior
d) feelings of pain for no apparent reason
8-67. While “spanking” may produce immediate compliance of children, the long-term side
effects may include all of the following EXCEPT
a) poorer mental health for both child and parent.
b) higher levels of delinquency and anti-social behavior.
c) that children are taught that violence is an acceptable solution to problems.
d) the child will develop a greater sense of independence and autonomy, and will adhere
to social and cultural norms.

Random documents with unrelated
content Scribd suggests to you:

Development Across The Life Span 7th Edition Feldman Test Bank

III.
Farkas egyszer ebéd után – már tél járta – ravaszkodva
mosolygott a leányaira.
– Ma estére meglepetést hozok, – mondta kezét dörzsölgetve, –
egy kellemes meglepetést, amiért olyan kedvesen emlékeztetek meg
a nevem napjáról. Eleintén arra gondoltam, hogy egy-egy kalapot
veszek nektek, de aztán más jutott az eszembe és… De nem
beszélek tovább.
Hortense az apja ölébe ült.
– Most már úgy se meglepetés, apa, – hízelgett Farkasnak, –
mert tudjuk, hogy készülnünk kell valamire, mondja hát el mindjárt.
– Ki van zárva, – ellenkezett az ügyvéd nevetve. – Ösmertek,
amit mondtam, azt megmondtam. Majd estére… Csönd, ha
mondom!
Hortense fölbiggyesztette ajakát.
– Lássa, ez nem szép. Én is előre elárultam, hogy egy pár
papucsot himezek a nevenapjára.
– És én, hogy házisapkát csinálok, – tette hozzá Ibolya.
– Én meg, hogy egy szivartárcával lepem meg – fejezte be Laura
asszony.
A fiskális kimenekült a leánya karjai közül és komolyan sétált föl s
alá a szobában. Fején pompázott az új házisapka, egy piros fez,
hosszu selyembojttal, míg lábain a Hortense ajándékai voltak: két
sötétkék papucs, két vérvörös szív beléje hímezve.

– Nem lehet, – mondta határozottan, de azért látszott rajta, hogy
oldalát furja a titok. Félt, hogy mégis elmondja s ezért az ablakhoz
lépett és másról kezdett beszélni.
– Nézzétek, milyen szépen havazik, – szólt a fehér szinekbe
burkolózó kertre mutatva. – Estig olyan sáncok emelkednek, hogy
nem lehet az utcára menni!
Tényleg sürü fehér felhők kavarogtak az ablakok előtt s az össze-
vissza rezgő hópihékben úgy tetszett, mintha a fák, a kerités, a
kökény-bokrok lassan körülforognák a házat.
Hortense odalopózott az apja mellé.
– Lássa, – mondta hizelegve, – ha olyan nagy lesz a hó, talán
meg se tud érkezni a meglepetés.
– Oh, ő nem olyan ember, hogy megijedjen, – szólt az ügyvéd s
ijedten ütött a szájára… Tessék, most elárulta magát!
– Megvan! megvan! – ujjongott a két leány. – Most már csak
mondja el egészen!
Az ügyvéd megvakarta a fejét, de azért mégis boldog volt, hogy
túladhat a titkán, amely már nagyon kikivánkozott belőle.
– Hát, – szólt, – ha már úgyis tudjátok, hát elárulom, hogy estére
vendéget hozok. Egy nagyon kellemes, jóravaló fiatalembert, akit a
minap ösmertem meg Baráthnál. (Baráth kuriai bíró régi barátja volt
Farkasnak, akivel minden két hétben tarokkban mérték össze
erejöket.) Ritkán találkoztam rokonszenvesebb emberrel, – nos,
Kelemen sem az utolsó: ő körülbelül ugyanaz, mint ez az ifju
barátunk. Művelt, okos, bátor, kedves és táncolni tud, gyerekek, azt
öröm nézni, hogy’ táncol! A lábai, az arca, a szeme ilyenkor úgy
beszél, mint a legkiválóbb szónoké s az embernek kedve kerekedik
melléje ugrani s eljárni vele a Kállai-kettőst.
– Maga mindig fiatal marad, – mosolygott az asszony s egy
regényt keresett ki a polcról.
É

– És ez a helyes! Azt akarom, hogy nemcsak én, de mindenki
körülöttem fiatal és vidám maradjon. De a tárgyra! Hát… meghívtam
ezt a mi új barátunkat, aki ma este fogja tiszteletét tenni.
– A nevét, apa, a nevét, – tudakolta Ibolya.
– A neve? Oh az furcsa. Vendégünket úgy hívják, hogy Bükkös.
– Nem is olyan csunya név, – vélte Hortense. – Bükkös… Az egy
szép erdő, nemde?
– Igenis. Eleintén kissé furcsa, hogy egy fiatalember a rengeteget
viselje névnek, de aztán megszokja az ember. Hiszen hívhatnák
Galagonyának vagy Macskának is, ez sem változtatna rajta. Tehát
Bükkös Pál ma este meg fog jelenni s reménylem, hölgyeim, szíves
fogadtatásra talál.
– Igenis, apa, – nevetett a két leány s előre elképzelte magának
a furcsa nevü embert. Az egyik szőkének látta, a másik barnának, az
egyik magasnak és komolynak, a másik zömöknek és vidámnak.
– Tehát mehetek? – kérdezte a fiskális, miután mindent kivallott.
– Meg vagytok elégedve?
– Mehet, mehet, – kacagott Hortense gúnyolódva. – A lőpor a
vendégszobában várja.
– Tessék, már ezt is tudják, – csóválta meg fejét az ügyvéd,
haragot színlelve. – Nem lehet előttetek semmit se titokban tartani!
Tüzijátékot akart estére rendezni s mázsaszámra vásárolta össze
a salétromot meg a papirhüvelyeket, de elfeledvén lezárni a
vendégszobát, a két leány hamar rábukkant erre a titokra is.
– Ez volt az utolsó nektek szánt meglepetés, – dörmögött Farkas
és fölballagott a lőpor-raktárba.
Estére a barátságos ház számos vendéget látott.

Ott volt Kelemen, Szakáll, Szombati, a pipások királya, Samarjai,
a mindig söröző és Sárosi, egy szerény, csöndes fiatalember, aki
mindenkihez alkalmazkodni tudott és mindenki iránt figyelmes volt,
jóllehet, nem egyszer őt választották ki az élcek céltáblájának.
Samut, a bojtárt is meghivták s a gyerekképü zsidó fiu, most,
kölcsönkért fekete kabátjában mozdulatlanul, mereven, mint egy
cégtáblának kifestett pléhember állt a sarokban és nagy szemével
tiszteletteljesen nézte a lányokat meg az ügyvédnét. Ez a kis bojtár
sajátos ember volt, akiben különös érzések laktak. Ime:
Samu boldog volt, hogy Farkast, ezt a szerinte pompás embert
szolgálhatta s kutya nem lehetett hivebb az ügyvédhez, mint a kis
máramarosi jogász, aki az életét adta volna oda a principálisáért. De
ezenkívül még más érzelem is füzte a házhoz. A bojtár titkos
rajongással imádta Hortensét, Ibolyát és Laura asszonyt. Mikor az
irodai órák után csöndesen ballagott haza a városligeti fasoron át, a
szíve, úgy érezte, tele volt szenvedéllyel, egy rettentő, érthetetlen
szerelemmel, amelynek egyszerre három tárgya volt! Oh, micsoda
fenséges lény volt előtte mindhárom: Hortense is, Ibolya is, Laura is.
Egyszer az egyik tetszett neki jobban: a nemes arcélü asszony, aztán
úgy vélte, hogy mégis az idősebbik ügyvéd-kisasszony az, akiért az
életét úgy dobná oda, mint egy rongyos keztyűt, majd Hortense
gyermek-arca hevítette föl a szívét s végül is nem tudott választani,
csak szerette mind a hármat és szédült a szíve lüktetésétől. Mindezt
nem árulta el senkinek, sőt még az is nagy küzdelmébe került, míg
önmagának be merte vallani, mert ilyen sajátos szerelemre a
világon, tudomása szerint, még nem volt példa. Jó ideig tartott ez a
furcsa lelkiállapota, mikor végre elhatározta, hogy legalább
önmagának kiönti titkát s naplót kezdett vezetni. Az irodai órák
hosszu munkája után még a lakásán is gyertyát gyujtott, tollat
szedett elő és megírta lelke csodálatos varázsképeit. A könyvet hét
lakat alatt őrizte s mikor bejegyzéseit végezte, még a külső ajtót is
magára zárta.
Samu arra gondolni se mert, hogy valaha akár Hortense-zal, akár
Ibolyával érzéseit közölje, neki elég boldogság volt, hogy egyáltalán

megadatott a mód, hogy az ügyvédné és leányai körében lehessen;
annyira maga fölött állóknak képzelte őket, hogy még csak
gondolatban is remegve, megihletődve imádta őket. Most is ott állt
hát a sarokban – gondosan vigyázva, nehogy a kölcsönkért
szalónkabáttal nekitámaszkodjék valaminek – és nézte a bájos
karcsu alakokat és a szíve megtelt egy titkos érzés minden titkos
hangulatával.
Hét óra tájt konfortáblis állt meg a ház előtt s egy nagy
köpönyeges fiatalember hámozódott ki belőle.
– Itt van! itt van! – kiáltotta az ügyvéd, aki az ablakból leste a
vendégeket. – Kelemen, a zongorához és tusst, tusst!
A jogász odaugrott a hangszerhez és dalra készen várta a
jövevényt. A leányok mosolyogtak, Farkas pedig kipödörte a
bajuszát.
Az ajtó megnyilt s a Próféta indulójának hangjai mellett egy
magas, karcsu fiatalember lépett be. A javarészt ismeretlen
környezet, az idegen ház, a furcsa tuss akárkit meglepett volna, de
Bükkösben a természetesség oly erősen volt kifejlődve, hogy nem
lepődött meg, hanem csak elmosolyodott s könnyü léptekkel haladt a
háziasszony felé.
Valóban csinos fiu volt, a fiatal Szigfrid üde erejével, isten-adta
tetszetősségével, arcán az őszinteség félreismerhetetlen, szinte
dacos vonásaival. És tényleg nyilt ember is volt, aki szilajon
váltakozó érzéseiből nem csinált titkot s lelke hullámzásainak nem
épített akadályt. Szíve fogékony és érzékeny volt minden iránt, a
szépért lelkesedni tudott, a csúfat megvetette, a derék embereket
fölmagasztalta, a ravaszokat gyülölte. De mint a legtöbb nyiltlelkü
ember, könnyen volt befolyásolható s azért ma ez tetszett neki,
holnap az, ahogy éppen a helyzet eléje festette; így megesett az,
hogy amit most helytelennek vélt, azt másnap jónak ismerte el: ám
a jóhiszemüség sohasem hiányzott cselekedeteiből. Ez igazolta

minden lépését s volt benne annyi lovagiasság is, hogy hibáit belátni
tudta.
A bemutatkozások és üdvözlések után Bükkös Ibolya mellé
telepedett s beszélgetni kezdett a leánnyal. Szabadon, fesztelenül
beszélt és bár alig pár perce ismerte az új környezetet, véleményt
kockáztatott meg a jelenlévőkről. Szombati nem tetszett neki, mert
dohányszagu volt és mindent megszaglászott, Sárosin érezte, hogy
jó fiu és szolgálatkész, viszont Szakállal nem tudott megbékülni.
– Látja, ez furcsa, – szólt a leányhoz, – de ezt a fiatalembert
mindjárt az első perctől fogva gyülölöm. És hogy gyülölöm! egy
kanál vízbe szeretném fojtani, mintha kirabolt, megcsalt volna.
Miért? Ki tudná megmondani, de ahogy a szerelem egy perc alatt
fogan meg, úgy a gyülölet is az első pillanat műve. Milyen tudákos,
milyen komor és milyen ravasz. Az arcára van írva: „A zsebemben
vagytok valamennyien“, valamint ez: „Nagyon óvatos vagyok“, s ez
annyival inkább lerí róla, mert titkolni iparkodik. Az embernek kedve
volna neki megmondani, hogy nem vagyunk a zsebében és kár
óvatosnak lennie, mert egyszer őt is utoléri a végzet.
Ibolya ránézett a fiatalemberre és kissé meglepve állapította meg
magában, hogy ugyanazok a nézetei, mint Bükkösnek. Ő is első
pillanattól fogva gyülölte Szakállt, akinek egy igaz gondolatát nem
tudta megismerni s aki mindig mintha rejtegetett volna valamit az
oldalzsebében.
– Ki az a fiatalember ott az ablakban? – kérdezte most Bükkös
Samura nézve.
– Az az édesatyánk segéde. Nagyon jó fiu, – tette hozzá gyorsan
Ibolya, félve, hogy most a szegény kis jogászra kerül a sor.
– Azt meghiszem; – lássa ezt tudnám szeretni: alázatos, okos és
csupa lélek, a két nagy fekete szeme csillog, mintha az egész világot
magába akarná szivni. Fogadok, hogy szerelmes magába!
– Belém? – nevetett Ibolya. – Maga bolondságokat beszél.

– Pedig úgy van; ez a fiu nagy érzésekre képes s hallgatagon, az
önfeláldozás legkisebb látszata nélkül tudná életét odavetni. Minden
nyomorék, minden beteg ember ilyen, érzi, hogy az élete, a testi,
lelki fogyatkozása nyavalya s nem érdemli meg, hogy az ember sokat
teketóriázzon vele. Csak a szépek, egészségesek és erősek büszkék s
becsülik meg a kincseiket.
Samu nem hallotta, hogy Bükkös és Ibolya mit beszélnek, de
érezte, hogy róla van szó: sápadt lett, mint a fal és összeharapta az
ajakát.
– Ha ön ily gyorsan tud itélni, gyakran fog csalódni, – szólt
Ibolya.
– Azt nem is tagadom, de megváltozni nem tudok. Én nem az
aggyal mérlegelem az eseményeket, de a szemmel s a szívvel.
Meglátok valamit s már lángolok érte, összeakadok valami mással és
harag fog el láttára. Mért így és mért nem úgy? Eh! ki törődik vele?
Nem okoskodom sokat, hanem úgy veszem a dolgokat, ahogy
vannak s amit szépnek sejtek, azt szépnek vallom, amit csunyának
látok, azt csunyának is mondom. Tudom és érzem, hogy emiatt sok
keserüségem lesz az életben, de nem bánom, úgy élek, ahogy a sors
elém írta, s úgy gondolkodom, ahogy a lelkem hangulata sugallja.
– És nem válik fölületessé a sok véleményképzéssel?
– De igen. Gyakran egész hamis nyomra jutok s amiért ma
lángolok, azt holnap elejtem. Hamar tetszik meg valami s gyorsan
felejtem el; az új, a még nem látott mindig érdekel, a régiekre
ráunok. Képzelőtehetségemet szükséges, hogy valami untalan
izgassa és friss fogalmakkal népesítse be. Ez nem tökéletes jellem,
beismerem, de erősen emberi vonás, ha mindjárt néha csunya és
háládatlan. Már az iskolában is szüntelen cserélgettem barátaimat,
játékaimat s történeti hőseimet. A tanáraim ezért hébe-korba meg is
intettek, de magam nem sokat törődtem vele, tágra nyitott szemmel
haladtam tovább az élet utain, s ahány régi, elviselt fogalmat, képet
elhajítottam magamtól, annyi újat, szebbet alkottam lelkemben.

Sokszor igaztalan, dőre voltam ilyen módon, de egy mentségemre
szolgál: mindig csak a valóban szépet tudtam megkedvelni, barátaim
közt gazember nem volt s olyan fogalom, meggyőződés sem, amely
ne lett volna méltó a bizalmamra. És a világban annyi sok szép dolog
van! – tette hozzá lelkesedve. – Annyi szín, annyi érzelem tolul
elénk, hogy alig vagyunk képesek mind magunkba szívni. A könyvek,
az erdők, a mezők, az emberek telidesteli rejtett szépségekkel,
amelyek elkápráztatják a lelket és megdobogtatják a szívet. Ki tudna
egynél megállani és kikeresni a szépet egy alakban? Mind, mind meg
kell ismerni s azután itéletet mondani, melyik is volt tulajdonképp a
legkülönb? Oh, szép az élet, ha nem fogjuk magunkat rabigába és
nem csukjuk el szemünket és agyunkat akkor, midőn a csodák
birodalmába lépünk.
Ibolya némán, idegesen, nyugtalanul hallgatta ezt a vallomást. A
tulajdon lelkének élénkebben kiszínezett képe ragyogott föl előtte, az
ő jelleme, amely épp olyan következetlen, ingadozó és puha volt,
mint a fiatalemberé. Ő is könnyen tudott lelkesedni s ma sziklaerős,
holnap végtelenül gyönge volt; ő is a hangulatok színes üvegén át
itélte meg az embereket és ő is pálcát volt képes ma törni afölött,
amit tegnap még kedvelt. Mindez eddig csak mint sejtés uralkodott
lelkében, de most, Bükkös szavainak hatása alatt, perc alatt
kiváltódott belőle, s mintegy vasból kikovácsolva jelent meg előtte,
az igazság, az őszinteség fényétől megvilágítva. Amit nem mert
megvallani önmagának, azt Bükkös nyiltan, szabadon hirdette és oly
bátran mondotta el, mintha a legtökéletesebb, a leghelyesebb elvet
állapítaná meg. Egy pillanat alatt vonzalmat érzett e sajátos ember
iránt s míg az tovább beszélt és tüzzel szemében magyarázta sajátos
világfölfogását, amely alapjában könnyelmü és kétes értékü, de
minden izében emberi volt, a leány rá-rávetette tekintetét és a szíve
melegséggel telt el.
– Halandó akarok lenni minden ízemben, – folytatta Bükkös, –
vétkes, de mégis becsületes földi lélek, aki mesterkéltség nélkül élem
éltemet, ahogy az Istentől kaptam. Inkább koldus maradok, de nem
kívánok szabályokat, inkább gyülöljön az emberiség, de ne

parancsolja, hogy meghajoljam szürkesége előtt. A nap ne cifra
üvegtáblán át ragyogjon le reám, a patak vize maradjon gyöngyöző,
a bércek levegője érintetlen, tartsa meg minden őszinte formáját és
mi is, halandók, maradjunk olyanok, mint a milyeneknek Isten
teremtett, könnyüvérüek, de őszinték, igazak, akkor élünk valódi
életet s nem kell szégyenkeznünk önmagunk előtt.
Elhallgatott és mosolyogva nézett maga elé, aztán Ibolyára, aki
lassan elfordította róla tekintetét.
– A tüzijáték! – kiáltotta Kelemen. – Gyertek az ablakhoz!
– Gyerünk, gyerünk! – csillogott föl Bükkös szeme. Alapjában
olyan romlatlan volt, hogy még a tüzijátékot is tudta élvezni és
leplezetlen kíváncsisággal sietett az egyik ablakfülkébe. Ibolya
elnézte az ifjú arcán sugárzó gyermekes örömet és megborzongott.
A havas kertben Farkas már fél órája tett-vett, óriási napokat, kék
papirhüvelyek tömegét, mozsarakat, görögtüzes dobozokat helyezett
el és végül izgatottan adta meg a jelet az ünnepség megkezdésére.
Valamennyien az ablakhoz sereglettek, még Szakáll is, és várták az
eseményeket. Az első attrakció egy hatalmas mozsárlövés volt,
amely megreszkettette az egész házat, aztán egy tucat rakéta kék és
zöld betüket írt a sötétszürke égboltra. Majd a rózsafák közt egy nap
kezdett eszeveszetten forogni, utána vérvörös fény terült el a havon,
amely lángolt, szikrázott és vakító keretbe foglalta a fák ócska
törzseit. Farkas nagy mester volt az effélében s bár egy rakéta a
kalapjának szaladt s kicsi hijja, hogy a bajszát le nem égette, a
tüzijáték általában kitünően sikerült és a nézőtér zajosan éljenezte
meg a mestert. Az ügyvéd ekkor előrelépett és mélyen meghajtotta
magát, mialatt a kerítésen tűzfényben gyultak ki e szavak: „Éljenek
kedves vendégeink!“
A tetszés nyilvánítása megismétlődött, mikor a háziúr csatakosan,
kormosan lépett a szobába és újból meghajtotta magát.
Bükkös visszasimította homlokába hullt hosszu haját és fölszólítás
nélkül odaült a zongorához. A sok hó s a téli világ ragyogó képe

zsongott a lelkében és egy Tschaikovsky románcban olvadt föl.
Mindenki érezte, hogy ez a dallam magyarázza meg legjobban a
fehér országot, a fagy néma világát és a szenvedély beléjevilágító
piros tüzét. A fiatalember jól zongorázott s az utolsó ütemig átérezte
azt, amit játszott. Az ő lelkében a legkisebb zenedarab is élt, rezgett,
csillogott, lázongott, emelkedett, esett, s a hangulatok, káprázatok
egész sorát elevenítette meg. A zongora vakon engedelmeskedett
neki, vele sírt, vele örült s mintha szárnyat kaptak volna, a húrok
repesve, csapdosva, bátran követték gondolatmenetét.
A társaság némán hallgatta s az ügyvédné meglepve nézett az új
vendégre, aki pár perc alatt mindenki tetszését meg tudta nyerni.
Csak egy ember volt, aki szárazon, hidegen állt a sarokban és a
pápaszemét tisztogatta: Szakáll. Ő nem kedvelte a zenét, amelynek
fénye sem meg nem világította, sem föl nem melegítette lelkét. A
szorgalmas jogász mellett Hortense állott.
– Mennyi erő és megértés vész itt kárba, – szólt a fiatalember. –
Mire pazarolja ez a Bükkös az agyát: hogy megelevenítsen egy dalt,
amely pillanat alatt újra összeesik és a semmiségbe vész, ahonnan
senki se mentheti meg. Ha ezt az energiát és magyarázó művészetet
a tudásba fektetné, talán a világnak s magának is hasznot hozhatna.
Igy mire megy vele? Holnap már senkise emlékszik erre a dalra,
talán ő maga sem, és elpocsékolta az időt és az erőt.
Hortense elszégyelte magát és titokban letörölte a szeme
szögletébe szökkent könnycseppet. Szakáll szavai hirtelen
kijózanították s visszahozták az ábrándok országából, amelybe
valamennyi hallgató akaratlan eltévedt. Röstelte, hogy milyen
dőreségeken járt az esze: hóból épült, magas ezüst trónuson látta
magát és körülte az acélkemény, sötétszürke jégből égő-piros rózsák
nőttek s kusztak föl királyi székéig… Milyen gyermekes gondolat! A
trónus pillanat alatt összeroskadt s a hómezők eltüntek; a sarokban
komolyan állt előtte Szakáll és a pápaszemét igazgatta.
– Igaza van, – szólt Hortense rosszkedvüen, – a zene csak
elkápráztatja az embert.

– A művészet meg tud nyilatkozni másban is. Ma már az utolsó
vargának is ötletre, tehetségre van szüksége, hogy boldogulni
tudjon, az asztalostól is művészetet kívánunk meg, a szücstől, a
szabótól is. Aki nem tud újat alakítani, aki nem tud mesterségébe
belevilágítani, az elmarad s a világ napirendre tér fölötte. Aki a
tudományokhoz indul, annak éppen annyi erőre és megértésre van
szüksége, sőt még többre, mint Bükkösnek. A haladás csarnokában
is csak az ismeri ki magát, aki a tudás fáklyájával jár, enélkül a
könyvek holt betük, az intézmények hideg pillérek. De aki így,
fölszerelve bocsájtkozik a tudomány mélységeibe, az szép kincsekre
fog találni s a valódi élet útait rakhatja ki velök.
Bükkös most Griegre tért át s továbbszőtte az észak bánatos
képeit.
– Mi ez a fiatalember? – kérdezte Szakáll, – és mi lesz belőle?
Művésznek kevés, mert hiányzik a tulajdonképpeni talentuma és a
szorgalomadta tudása. Polgárembernek nem válik be, mert nem tud
megbékülni a természetes élet egyszerü, könyörtelen törvényeivel és
üzleties sorsával. Féltehetség lesz tehát, dilettáns, magát
pályatévesztettnek képzelő exisztencia, aki azt hiszi, hogy senki meg
nem érti, nem értékeli, s a világ irigysége miatt nem tud
érvényesülni. Pedig az ok ott rejlik benne, mint a mag a
cseresznyében, a célok és eszközök föl nem ismerésében, a kellő
akarat és szorgalom hiányában, a műkedvelői hajlamok
túlbecsülésében.
Hortense némán hallgatta mindezt. Szakáll szavai már hosszabb
idő óta befolyással voltak reá és ifju lelkének fordulatot tudtak adni.
Ő a fiatalemberben a komoly élet, a szorgalom, a tudás
megtestesülését látta, egy kötelességtudó, hideg férfit, aki teljes
fölszereléssel, akarattal, kitartással indul a nagy csatába. A leány
mindennek épp az ellenkezője volt: tudatlan, könnyen gondolkodó,
erélytelen, a komoly kérdések előtt meghátráló. Nagy célok és
föladatok nem lebegtek előtte, a jövőbe nem nézett s a múlt
tanulság nélkül csapódott össze mögötte. Sejtette, hogy ez nincs így
jól, az életen nem lehet ilyen vonásokkal fölruházva keresztülhatolni

és szükség van komolyabb célokra, mint olyanokra: hogyan
öltözködjünk a jégre s milyen kalapot csináltassunk. Épp ezért
csodálta ezt a fiatalembert, aki mindig a kötelességét teljesítette,
hajnalban kelt és késő éjjel feküdt le és semmi szórakozás által el
nem kápráztatta magát. Milyen más volt, mint ő, az anyja, vagy akár
az édesapja! Soha semmiben nem vétett, nem feledkezett meg
magáról és egyre kovácsolta, tökéletesbítette azt a fegyverzetet,
amellyel az életbe fog indulni. Kelemen is, Szombati is, még Samu is
mások voltak, fölületesebbek, gondtalanabbak; ők ma így, holnap
úgy cselekedtek, könnyen beleestek ebbe is, abba a hibába is, és
jövendő sorsukkal, úgylátszott, semmiképpen sincsenek tisztában.
De ez a fiatalember tudta, hogy mit akar, látta, hogy az utak merre
vezetnek és bizonyára meg is fogja találni végpontjukat. Úgy érezte,
hogy ez az igazi, a komoly ember és rokonszenve még jobban
fokozódott iránta, mert a ház lakói s vendégei részben nem hajlottak
meg Szakáll jelleme előtt, részben pedig gyűlölték szívósságáért s
szüntelen iparkodásáért.
Bükkös zajos taps közt fejezte be zongorajátékát s aztán
Kelemennek adta át a teret. A másik jogász is csinosan tudott a
hangszerrel bánni, jóllehet korántse volt meg az a készsége és
temperamentuma, mint Bükkösnek. Ő is eljátszott egy-két dalt és
tekintetével titokban a Hortense arcát kereste: neki akarta
megszólaltatni a hurokat, de a leány, aki érezte a fiatalember
tekintetét, némán nézett maga elé és kitért a hódolat s a kérdés
előtt. Szakáll az elébb lebirálta a zenét s most egyszerre
Hortensenak is úgy rémlett, hogy a dal csak érzelmek káprázata,
céltalanul virító rózsa, csalóka ábrándkép, amely az álmok bohó
világába vezet. És mentől több érzéssel iparkodott játszani Kelemen,
a leány arca annál hidegebb, tartózkodóbb lett és végül komolyan,
elhatározottan ékelődött a sarokpálma levelei közé.

IV.
A gazdag főváros szegény tavasza a küszöbön állott.
Míg künt a duzzadó vetések közt enyhe fuvallatu, kóbor szellő
bolyongott s a föld fűszeres friss szaga terjedt, a város csak azzal
jelezte a kikeletet, hogy a házak tetején fekvő hó olvadni kezdett s a
járdákról a házmesterek fagyos esővizet sepertek el. Néha-néha
megzördült egy gázlámpa üvege is, mutatva, hogy szél jár az
utcákon s itt-ott fölbukkantak az ibolyát árusító öreg asszonyok, de
egyébként még téli volt a kép, az emberek prémes kabátokban
jártak, a konfortáblisok állomása előtt még dülöngő hó-emberek
ácsorogtak és a szenes kocsik lassan döcögtek végig a tereken. Még
a rendőrök se változtak át tavaszi alakokká: nagy köpönyegekben
ácsorogtak az utcasarkokon s a gesztenyés kofák is szilárdan védték
birodalmukat. Mindössze egy kávéháznál kísérelte meg a tüzi-legény,
hogy az oleandereket kirakja az utcára, de a gazda azonnal
közbelépett.
Kelemen ama kevesek közé tartozott, akik a városban a füstszag
és csatak dacára a tavasz jöttél érezték. Ő már szögre akasztotta a
nagykabátját s könnyü felöltőben csavargott, sőt még azt se
gombolta be, hanem boldogan türte, hogy a kikelet meleg szellője
átjárja testét. Már régen várta a tavaszt s első hírnökei láttára
valósággal láz fogta el. Fiatalember volt, akit a sors kedéllyel és
érzéssel ajándékozott meg s így lelkén a tavaszi sejtelmek teljes
erejükkel, hol szilaj indulattal, hol zsongó ábrándokkal futottak végig.
A tavasz nála esemény volt, a reménység és a boldogság korszaka,
egy csodálatos, isteni ajándék, amely kétszeresen becses, mert csak
kevesen tudják megérteni és élvezni. Ő e választottak közé tartozott:
a szeme, a tüdeje, a lelke érezte azt a hatalmas lehelletet, mely

mindent fölfrissített, új életre keltett és a tél bágyadt színhatásai
után a világot egy új hangulat százárnyalatu művészetével színezte,
edzette meg. A sajátságos világítás, az új szinek egyenesen a lelkébe
világítottak, hatoltak, úgy érezte, mintha ünnepnap volna, a
templomokban harangok zúgnának és a levegőben az áhitat hírnöke
szálldogálna. Tudta, hogy mindez csak káprázat, de egy szép és
nemes álom, azért föntartás nélkül engedte át magát hatásának,
amely megmozdította a szívét s annak minden hangulatát.
Ebéd után a nap még jobban kisütött, az égbolton bárányfelhők
csillogtak s a Farkas-család sétára indult a liget felé, ahol már egy-
két léggömbárus is szerencsét próbált, sőt a tavon csónakáztak is,
jóllehet a jég alighogy elolvadt. Farkas úgy vélte, hogy ezt a szép
délutánt ki kell használni s azért mindjárt ebéd után nekiláttak, hogy
a friss levegőre kerüljenek. A lányok előszedték világos tavaszi
kabátaikat, Laura asszony pedig ibolyavirágos kalapot tett a fejére.
– Maga mért nem készülődik? – fordult Hortense Szakáll felé, aki
a sarok-ablakból nézte a hóvizes kertet.
A fiatalember megrázta a fejét.
– Nekem dolgom van, holnap kollokválok, Hortense. Akárhogy is
sajnálom, itthon kell maradnom.
– Oh, hiszen eleget tud már, – ellenkezett durcásan a leány. –
Jőjjön velünk…
Szakáll elgondolkodott egy pillanatig, aztán kiindult a kalapját
megkeresni. Az ajtóig eljutott, de itt eszébe jutott valami,
visszafordult s így szólt:
– Nem, sajnos, nem lehetséges… Még egy fontos kérdést kell
megtanulnom. Nagyon sajnálom, Hortense, de nem lehet, nem
tudok másképp elkészülni, minthogy a mai délutánt a könyveim közt
töltöm. Igazán sajnálom, – tette hozzá elhatározottan.
A leány arca kigyúlt egy percre, aztán Hortense összeharapta
ajkát.

– Gyerünk már! gyerünk! – sürgette az ügyvéd a társaságot.
– Jó útat kívánok, – szólt Szakáll nyugodtan és fölballagott az
emeletre, ahol már várták a könyvek és jegyzetek.
A kirándulók elindultak és a sarkon jobbra fordulva a tó felé
tartottak. A tavasz itt még gyöngécske volt: a hattyúk gyanakodva
álltak a part szélén, odább egy mázoló föstötte be zöld színüre a
padokat. A korcsolyázó-épület még föl volt szerelve villamos
lámpákkal és a partra tolt szánkókkal.
Farkas és az asszony elől haladtak, utánuk Kelemen és Hortense,
végül Bükkös és Ibolya. Bükköst a tavasz nem ihlette meg olyan
gyöngédséggel, mint Kelement, hanem valósággal fölvillanyozta és
fanatizálta. Tele tüdővel szívta magába a friss légáramlatot s úgy
érezte, hogy új emberré vált, új érzésekkel, új erővel. A szavak
szinte ritmikusan szaladtak ajkáról és szónokká tették; úgy sejtette,
hogy most valami rendkívüli dologra volna képes. Ez a hangulat évek
óta minden tavasszal elfogta; a bárányfelhős égbolt ilyenkor
diadalívnek tetszett, amelyen keresztül a dicsőség mezeire fog
eljutni. Lelke, agya tele volt képekkel, akarattal, tervekkel s úgy
vélte, hogy minden, amire gondol, könnyen elérhető e földön
minden tehetséges embernek. Annyi ötlet cikkázott ilyenkor fején át,
hogy szinte nem volt képes valamennyiöket prózára füzni s csak
engedte, hogy átszáguldjanak és megtermékenyítsék lelkét, de
egyiket se zárta kalitba. Az az öröm, hogy szíve mindenre hangot ád,
nagyobb volt, mint a vágy, hogy ez álmokat a való életbe átvigye: ez
már sablón volt, amely nem egyezett meg jelleme alapvonásaival.
Megelégedett vele, hogy önmagának alkosson, fössön képeket, írjon
regényeket, zenésítsen meg érzéseket, a fizikai kivitel
elkedvetlenítette, terveit meg is tompította. Ha tavasszal úgy érezte,
hogy a rügyező fák közt diadalmasan tudná elénekelni a természet
eddig meg nem írt románcát, amikor hazament és zongorához ült, a
szinek, a dallamok elszálltak lelkéből s munkája nem tudta
kielégíteni. Eh! majd holnap! gondolta magában ellökve a száraz
tollat. Fázott a gépies munkától, a szellem hivatalnoki teendőitől és
csak szívta magába a szineket, de nem adta vissza a világnak. És

azalatt elmúlt a tavasz, jött a nyár, a rideg ősz s a sok szép kikeleti
terv elmállott, elpusztult, megkopott. Ilyenkor csüggedés fogta el,
érezte, hogy csak féltehetség, amelynek nincs meg az alkotáshoz
való ereje, szorgalma, ügyessége s jövőjére gondolva borus
sejtelmek fogták el… De ha új tavasz köszöntött be, szíve új
reményekkel telt meg, a nap ismét a lelke közepébe világított s a
bárányfelhős husvéti égbolt diadalivnek tetszett, amely a dicsőség
mezői felé vezetett. Pillanat alatt elfeledett mindent, a tört
reményeket, a meddő kísérleteket s hitte, megesküdött volna rá,
hogy övé az élet, a jövő, a mámor és a diadal.
Bár érezte, hogy ez az évenkint ismétlődő káprázat nem vall
tökéletes jellemre, nyíltszívüen elmondott mindent Ibolyának, úgy
ahogy volt, ahogy a lelkén átviharzott kétségbeeséssel, örömmel,
vereséggel, föltámadással együtt. A leány idegesen hallgatta a
fiatalember beszédét, amely rapszódikus ugrásokkal sietett egyik
tárgyról a másikra, ahogy a tavasszal visszatért fecske boldog és
következetlen örömmel száguld egyik helyről a másikra, ahová az
elmúlt nyár emlékei elvezetik. Bükkös e derült napon újra csak
megrészegedett a levegőtől, szépnek vallotta a piszkos tavat, a sárga
levelekkel borított szigetet, a Stefánia-út platánjait s mikor a kis
fenyvest megpillantotta, amely örökzöld fényével csöndesen,
szerényen mosolygott reá, csaknem könny szaladt a szemébe.
– Beh szép mindez, – szólt nevetve. – Be szép az élet! Milyen
rideg a sír éjszakája! Van-e szebb költemény a tavasznál? Van-e
zordabb az elmulásnál? Csakhogy véget ért a tél, ez a nagyképü
ócska, fehér semmiség, ez a tehetetlen fenség, ez a színtelen,
szagtalan virág, amely nem termékenyedik és nem termékenyít!
Isten veled te papiros-Herkules, Isten veled olcsó színhatás!
És míg Bükkös pálcát tört a tél fölött, amely nem tudta tettre
hangolni s megbénította erejét, Ibolyának eszébe jutott az a
rajongás, amellyel Bükkös annak idején a havas világ, a hangulatos
csönd felé fordult, mikor a kert fehér keretbe ékelődött s a
barátságos ház, mintha cukorból volna kifaragva, ragyogott a tar fák
között… Bükkös akkor – alig pár napja – Tschaikovskyt és Grieget

zongorázta s egy ködös álomvilág birodalmában járt, míg most
egyszerre megtagadta ez országot, s viharos érzésekkel köszöntötte
a kikeletet. Milyen szilajság és következetlenség!… És mintha a
környezet is hozzá akart volna simulni az új fölfogáshoz, egy villa
nyitott ablakából zongora-hangok hallatszottak ki, valaki a Gounod
féktelenül csapongó, illatterhes tavaszi dalát játszotta.
– Hallgassa csak! – szólt Bükkös megfogva Ibolya karját. – A
tavaszi dal!
Megálltak és magukba szívták a hangokat, amelyek ifjúságot,
szerelmet, napsugarat, boldog könnyelműséget hirdettek, míg a
zongoraszó véget nem ért. Egy pillanatig némán bámultak egymásra,
aztán Bükkös a leány szemébe nézett. Ibolya arcán könnycsepp
szaladt végig. Érezte, hogy ő is megfeledkezett már a télről, a fehér
képekről, s eldobva magától a jeges világot, repeső szívvel fordul a
tavasz felé s érezte, hogy éppen olyan következetlen, annyira a
hangulatoknak alárendelt lény, mint az ifju, s az a tudat, hogy egy
erényeiben, hibáiban vele annyira egyenlő lélekre talált, mint már
annyiszor, megindította, csaknem elszomorította. Tovább akart
menni, de Bükkös újra megérintette karját, maradásra késztette és
elragadtatással, kipirulva nézett a leányra, az arcán végigfutó
könnycseppre és úgy vélte, hogy egy nagy, szép, puha virág áll
előtte, amely minden ízében visszasugározza a tavasz minden képét:
a gyors ébredést, a szilaj erőt és a néma, bánatos megadást, a
szenvedélyes viharokat és a szomoru naplementéket, a feltörő
reményeket és a tudatot, hogy mindez csak rövid ideig tart és
minden szellőjével, illatával, harmatával napok múlva újra eltünik…
Nem tudta, nem gondolkodott fölötte, hogy szerette-e, ismerte-e
eddig ezt a lányt, de most valami rájaparancsolta, hogy szép,
mindenek fölött álló és belevilágít a szíve kellő közepébe, mint egy
napsütötte réten álló, ibolyaszínvirágos tavaszi gyümölcsfa.
– Szeretlek, – mondotta fejét meghajtva Ibolya előtt és meg volt
róla győződve, hogy amit mond, az mélységes igazság és meg
kellene halnia, ha el nem mondhatja.

A leány nem felelt, elsápadt, aztán csöndesen tovább indult.
– Tudom, hogy szeretsz, – mondotta a fiatalember most már
határozottan, büszkén. – És tudod, hogy én is szeretlek!
Ibolya aggódva fordította sápadt arcát Bükkös felé. Az már nem
beszélt: a lassan letünő nap sugaraiba nézett és fejét magasra
emelte, mintha föl akarná venni a harcot az egész világgal. A leány
megborzongott, mikor a tetőtől talpig aranyba burkolt férfira
pillantott, aki átszellemült arcvonásokkal, csillogó szemmel haladt
előre.
Csöndben mentek tova a kopasz fák között s lassan utólérték
szüleiket. Az ügyvéd boldogan szivarozva sétált a szép asszony
oldalán, aki kíváncsian nézegette az itt-ott felbukkanó fiakkereket,
amelyek tavaszra éhes fővárosiakat szállítottak a Stefánia-útra.
Hortense némán haladt Kelemen mellett, aki érezte, hogy
kikívánkozik belőle valami, de amint a leány panaszos, fáradt arcára
nézett, szólásra kész ajka ismét lezáródott. Amit Hortense iránt az
első pillanattól fogva érzett, azt mind el akarta mondani ezen a
verőfényes napon, de egy benső érzés azt súgta neki, hogy
helytelenül cselekednék s a leány mozdulatlan tekintetét látva, ez a
sejtelme még jobban megerősödött. A szíve tiltakozott a lemondás
ellen, de az agy nem hagyta magát leigázni s mentől többet kémlelte
az ifju Hortense arcát, annál jobban komorodott el s végül, bár egy
szót sem váltottak róla, tisztán érezte, hogy dőreséget tervezett s az
út, amelyen megindulni készül, csak a kietlen végtelenbe, a
reménytelenség mesgyéi felé vezet.
A nap már letünt a sovány gesztenyefák mögött s újra fagyos
szellő kerekedett, amely hazakergette a léggömb-kereskedőket és
nyitott fiakkereket.
– Uzsonnázzunk meg idekint, – ajánlotta Farkas, egy nyári
kávéházra mutatva, amelynek csukott kioszk-épületében egy-két
pincér ácsorgott. – Nincs ellenére, Laura?

– Ha a lányoknak is kedvük van, – bólintott a szép asszony, aki
felé éppen akkor köszönt egy hazafelé hajtató miniszter.
Befordultak a rácsos kapun s végigmentek a frissen mázolt
asztalok közt a svájci ízlésü ház felé. A nagy ablaktáblák mögött csak
néhány vendég olvasott ujságot.
Mikor az ajtóhoz értek, Ibolya hirtelen odafordult Bükköshöz és
halkan, de izgatottan megszólalt:
– Ne tegyen szerencsétlenné, arra az egyre kérem.
A fiatalember ránézett és megdöbbent a leány ijedt, zavaros
tekintetétől, amely mintha messziről, egy bánatteli világból szállott
volna hozzá.
– Nem, nem, – felelte nyugtalanul. – Hogy gondolhat ilyet?

V.
Bükkösnek új világ volt az Ibolya sajátos lelke, amely tele volt
érzéssel, örömmel, bánattal, indulattal, büszkeséggel és nagy
megalázkodással. A leány maga is érezte, hogy az ellentmondó
vonások kuszálttá teszik azt a képet, amely róla a világ tudatában s
így Bükkös lelkében is él, de nem tudott ellene tenni. Benső világa
szüntelen s indokolatlan változásokat mutatott. Néha rideg volt a
fiatalemberhez, fagyos, mint a gyopár; úgy rémlett, mintha lelkük
közt nem volna semmi rokonság, máskor aztán szinte áradozóvá lett
a boldogságtól, szerelmesen simult a vállához, és asszonyos
melegséggel simogatta hajfürteit, csókolta meg szerelmese ajakát.
Gyakran órákig szótalanul haladt oldalán s arcán szomoru sejtések
felhői borongtak, a következő napon pedig csacska volt, mint egy
rigó a tavasz derekán és barátját még csak válaszolni se engedte.
– Ugyebár, hogy csak engem szeretsz, egyedül engem és mindig
csak engem? – áradozott mosolyogva. – Ugyebár, hogy én vagyok az
első nő, akit ismersz s akiért oda tudnád dobni az életedet? Ugyebár,
hogy soha nem fogsz elhagyni s ha meghalok, a sírba is elkövetsz?
Ugyebár, hogy én vagyok neked minden az életben: az öröm, a
bánat, a diadal, a szenvedés, a megüdvözülés, az elkárhozás?
Ugyebár, hogy föl tudnád magadat áldozni érettem és elhagynál hírt,
dicsőséget, embereket, csakhogy mellettem lehess és hajamat
simogassad?
És még mielőtt a férfi válaszolni tudott volna, már tovább
száguldott és a saját lelkét tárta eléje:
– Soha még így embert nem szerettek, mint én téged, soha nő
hűebb, odaadóbb, alázatosabb nem lehet, mint én! Legyek a
királynőd, legyek a rabszolgád? Parancsoljak, vagy könyörögjek?

Mindegy, mindig csak egyforma hű és engedelmes maradok és
vakon, kétségbeesve, örömtől égve szaladok utánad!
Más napokon ismét nem volt közlékeny: aggódva kémlelt a
jövőbe, félt a világtól, az élettől, a küzdelmektől s borzadva gondolt
rá, hogy egykoron bizonyára el kell szakadniok. Ilyenkor magába
zárkózott, elborult és sápadtan haladt Bükkös oldalán és azt vélte,
hogy jobb eleve mindenről lemondani.
– Bús lesz a mi regényünk vége, érzem, – mondta halkan és
fázósan burkolózott kendőjébe. – Talán jobb is volna, ha
elszakadnánk és soha nem látnók többet egymást… Ennek rossz
vége lesz, Pál, szomoru és rossz vége, tudom…
Bükkös tiltakozni próbált és megsimogatta a leány aranyszőke
haját.
– Ha most elválnánk, – folytatta Ibolya, – talán még el tudnálak
felejteni, de egy év múlva már belehalnék. Pedig csak teher leszek
neked az életben: tiéd a dicsőség, te reád jövő vár, neked nyitva
minden út, én pedig félek az élettől, a diadaltól, mert érzem, hogy
elrabolna tőlem. Mivel kárpótolhatlak, mit nyújthatok neked?
Semmit, csak gondot és szomoruságot, törékeny vagyok, ingatag,
következetlen és ügyefogyott… mit is szerethetsz rajtam?
Majd ismét gőgös és büszke volt.
– Tudom, – mondta a félhomályban, – hogy én vezetlek a világ
útain át, én adom meg neked a színt, a hangulatot, a kedvet az
alkotásra, az életre, én vezetlek föl a diadal hegyére és nélkülem
nem lennél senki, semmi, mert ami tartalom benned van, azt én
fogom megcsiszolni és vakítóvá tenni! Meg kell, hogy becsülj, mint
az éltető levegőt, a napsugarat, amely nélkül csak koldus, kontár
maradsz és idő előtt fogsz elzülleni.
Bükköst mind e képek, amelyek a tulajdon lelkét tükrözték vissza,
megindították és a hangulatok özönével árasztották el. Egy új női
világot látott maga előtt kibontakozni; egy csodálatos, titkos

országot, amelynek levegőjét tele tüdővel, föllángolva és
elérzékenyedve szívta magába. Azok a leányok és asszonyok, akikkel
eddig érintkezett, mások, hazugok, okosak, következetesek voltak,
ez a nő teli volt mértéktelen őszinteséggel, büszkeséggel,
puhasággal, szilajsággal, bánattal: – az ember megrázkódott, ha a
bensejébe pillantott. Lelke olyan volt, mint a mesék erdei tava,
amelyben, karácsony éjjelén, villámgyorsan váltakozó, színes
képekben az egész világ életét meg lehet látni, – pillanatig sem volt
egyforma: minden hangulat más-más képet adott neki, minden óra
reá rajzolta emlékét, minden szó megrezzentette felületét, gyakorta
lelke ok nélkül is elkezdett szineket játszani, fodrozódni s végül
széles, színes habokban hánykolódott medrében.
Bükkös rajongással követte e sajátos lélek minden
megnyilatkozását s kíváncsian gyönyörködött változásaiban.
Reggeltől estig képes lett volna Ibolya mellett lenni és furcsa
beszédét, szökellő mondatait hallgatni, majd meg némaságát
elnézni; alig várta, hogy vele találkozhassék s mikor éjjel, nehezen
véve búcsút, elhagyta a barátságos házat, elkomorodott és úgy
érezte, hogy egy örökkévalóság, amíg újra oda visszajuthat. Minden,
amit Ibolya mondott, cselekedett, szép és érdekes volt előtte.
Tetszett neki, ha zsarnokoskodott vele, tetszett, ha rabszolgája volt,
aki áhitattal tekintett föl reá; szerette a hallgatagságát, amikor a
leány arca egyszerre elborult s mindenkit, aki a közelében volt,
bánatossá tett; szerette a csapongó vidámságát, amely a kalitjából
kiszabadult madár boldog repdesésére emlékeztetett; rajongott a
leányos félelmeért, amellyel olykor szívdobogva s csak hosszu kérés
után nyujtotta csókra fehér homlokát és rajongott a puha, nőies
vonásaiért, amikor egy pillanat mámorában szinte elolvadt a karjai
között és fátyolozott tekintettel mélyedt el a szemébe. A káprázatok
még akkor se engedték nyugodni, ha távol volt tőle, sőt akkor lepték
el igazán. Az utcán járva, minden nőben Ibolyát kereste, minden
versben, dallamban az ő alakja kelt életre, minden gondolatban rája
talált vonatkozást. Egy ízben haza akart utazni a szülei
meglátogatására, de csak fele útjáig jutott el, akkor úgy érezte, hogy
nem tud két hétig ellenni Ibolya nélkül és gondolkodás nélkül ugrott

át a főváros felé induló gyorsvonatra. Utóbb azonban haragudott
magára a gyöngesége miatt, de változtatni a dolgon már nem
lehetett és estére ismét a barátságos házban volt, átballagott a
kerten és az egyik ablakban ott látta Ibolyát, amint kinéz a szomoru
fákra és a hideg táblára szorítja homlokát. Akkor lelkét nagy
melegség öntötte el s szilajon, lélekzetvesztve rohant föl a
lépcsőkön.
Ezek voltak a láz napjai, mikor vakon rohant Ibolya után és meg
tudott volna érte verekedni az egész világgal, de mint a leánynak,
úgy neki is voltak percei, amikor elkomorodott és magába szállt. Ez a
nagy hangulat-ár, amely elöntötte egész valóját, minden más
gondolatot kiirtott belőle, minden egyéb iránt lassan eltompulttá
tette, mint ami Ibolyával állott összefüggésben. Gondolatai
menetébe untalan beléje szökkent a karcsu leány alakja és királynői
mozdulattal parancsolt el minden egyebet: tanulmányokat,
következtetéseket, eszméket. Nem volt képes, hogy csak egy óráig is
íróasztalánál üljön, rögtön Ibolyára terelődtek gondolatai s
megakasztották munkásságát. És ő türte ezt a lelki zsarnokságot,
boldogan, ragyogó szemmel tűrte, hogy a leány hangulata elöntse
egész valóját s minden egyebet kicsinynek, haszontalannak, üresnek
látott mellette.
Igy teltek szerelmük napjai szédítő napsugárban, könnyü
lepketáncban, amely mindig virágokat, mézet, színt font körültük.
Bükkös ez idő alatt minden akaratát, gondolatát alárendelte
Ibolyának, aki önfeledten engedte át magát élete első nagy
érzéseinek.
Viszonyukban az első változás egy csunya tavaszi napon
következett be, mikor egész délelőtt szakadt az ólmos eső és a
kertben füstként gomolygott a pára. Bükkösre az idő mindig hatással
volt s a nagy csatak és nyirkos köd láttára rosszkedvüen telepedett
le a dohányzó-szobába.
Ibolya odaült melléje és a szemébe nézett.

– Valami baja van? – kérdezte fürkészve.
Bükkös kedvetlenül rázta meg a fejét.
– Semmi, – mondta türelmetlenül, – ne törődjön vele.
A leány nem hagyta annyiban a dolgot.
– Magát valami bántja, – mondotta újra, – és nem akarja velem
közölni. Nem vagyok érdemes a bizalmára? – tette hozzá
hűvösebben, mert az ő kedélyére is hatott a borus, rideg nap.
Bükkös fölkelt. Életében először érezte, hogy rab, nem ura a saját
gondolatainak, amelyeket azelőtt tetszése szerint forgathatott,
cserélgethetett, elkergethetett, míg most kitálalni volt őket
kénytelen, akár kedvére volt, akár sem.
– Ne bántson, – szólt idegesen Ibolyára. – Semmit se gondolok,
semmit se mondok el, rosszkedvü vagyok, ennyi az egész, pont.
A leány összehuzódott, mint a virág kelyhe, ha az est, a jeges
fuvallat idejét érezi közeledni. Nem válaszolt semmit, a
kézimunkájával volt elfoglalva és tekintetét nyugodtan, közömbösen
függesztette a tűre meg a pamutra.
Távozáskor Bükkös így szólt hozzá:
– Ne haragudjon, Ibolya… Bocsássa meg, ha megbántottam.
– Nem haragszom, – felelt a leány.
A szobában egy percre nem volt senki.
– Csókoljon meg, – kérte Bükkös.
Ibolya megcsókolta szerelmese homlokát, könnyen, melegség
nélkül.
E naptól fogva a fiatalember másnak látta a leányt, az a tudat,
hogy immár nem korlátlanul szabad, egyre gyakrabban az útjába
állott s egy új fogalmat vitt bele lelki életébe: a felelősségét.

Az alkonyat, a némaság óráiban sokszor eléje íródott a nagy
kérdőjel, hová fog vezetni mindez és hová lesz akarata, sok terve,
tudása, ambiciója? Nem tudott válaszolni, csak hallgatott és valami
távoli lelkiismereti mardosást érzett. Ilyenkor nem tudott
honnmaradni, vette a kalapját és elbolyongott ki a szántóföldekre, a
rétekre, hogy gondolkodjék, de egyszerre csak azon vette magát
észre, hogy visszakanyarodott a városba és ott állt a barátságos ház
kapuja előtt.
– Ez a lassu pusztulás, – sóhajtotta magában, de azért nem volt
ereje, hogy be ne menjen az orgonavirágos kertbe, ahol Ibolya már
tétován, csillogó szemmel várta.
Egy este Bükkös, Szakáll és Ibolya magukra maradtak a
barátságos házban.
Az ügyvéd és a felesége Hortense-zal bementek a városba, más
vendég, mint Pál nem volt künn. Lassan alkonyodott, ahogy
tavasszal szokás: a föld fölött már árnyak lebegtek, az utcasarki
lámpák kigyultak, de az égbolt még kékesen ragyogott és nem akart
beleolvadni az estébe. Mindenféle köznapi dolgokról beszéltek, a
társalgás azonban csak lassan haladt előre. Bükköst elkomorította a
bánatosan puha kép, Ibolya pedig olykor-olykor aggódva nézett reá,
mert érezte, hogy a fiatalember lelke vivódik magával. Beszéltek a
színházakról, a napi eseményekről, de a gondolataik távol jártak e
tárgytól s a félhomályban egymást keresték.
Már sötét volt, mikor Szakállnak egy társa jött el és könyveket
kért barátjától. A két fiatalember ekkor fölment az emeletre, Bükkös
és Ibolya pedig egyedül maradtak a nagy uriszobában.
– Behozatom a lámpát, – szólt a leány.
Bükkös megfogta Ibolya karját.
– Nem, ne bántsa, jobb így… Még láthatjuk az égboltot… Olyan
szép este van.
Ibolya megállt barátja előtt és vállára tette a kezét.

– Magát hetek óta bántja valami, Pál… Miért nem mondja meg,
hogy mi?
– Semmi, Ibolya… Ne okozzunk újabb félreértést… Higyje meg,
hogy semmi…
A leány egy ideig hallgatott, aztán így szólt:
– Maga küzd valamivel, az arcára van írva. Miért tagadja le
előttem, aki minden bánatában és örömében osztozom? Kívánom,
hogy mondja el, ami a szivét nyomja.
Bükkös reánézett, aztán egy ideig nem felelt.
Ibolya a karosszék támlájára ült és megsimogatta Pál homlokát:
az forró volt, szinte lánggal égett.
A sötét szobában mélységes csönd honolt.
– Azon gondolkodom, töprengek, – szólalt meg végre az ifju, –
hogy… De minek mondjam el? Te ezt úgy sem érted… De talán
sejted… Talán érzed… Nos hát… Egy rettenetes álom azt súgja
nekem, hogy nem vagyok senkisem, nem leszek senkisem, hogy fél-
ember maradok egész életemben.
A leány megijedt és Bükköshöz simult.
– Hogy jut ilyesmi az eszedbe, Pál? Ne zaklasd magad ok nélkül
rémlátásokkal.
– Nem, nem; hiába próbálom ezeket a gondolatokat kiűzni a
fejemből, újra és újra visszatérnek, újabb, félelmetes erővel! Ha jön
a tavasz, mindig úgy érzem, hogy ez az én tavaszom lesz, a
megújhodás, a munka tavasza, amikor nekilátok az élet
megépítésének, kicsiszolásának… s aztán újra és újra összehullok,
nem alkotok semmit, nem tanulok semmit és csak rovom az utcákat

cél, értelem nélkül. Vasakarattal ülök le az asztalhoz, a komoly
könyvekhez, vagy a művészet szabályaihoz és… percek múlva már
érezem, hogy…
Megrázkódott és így szólt:
– És csak mindig a te alakodat látom magam előtt s ez
mindenem az életben, ez tölti be egész valómat.
Ibolya fáradtan nézett maga elé.
– Vagy talán csak kifogást keresek, – folytatta tovább Bükkös. –
Talán úgysem vinném semmire, ha téged nem is ismernélek és nem
tünne elém folyton karcsu alakod, arany hajad… Annyi sok
féltehetség szaladgál az utcán, a korcsmákban, az iskolákban,
mindegyikben van egy kevés mag és mégis kikelni belőlük nem tud
semmi… Ez rettentő, ez utálatos, mint a kétéltü hüllő élete, sem itt,
sem ott boldogulni nem lehet: ha a tudományhoz fordul az ember,
fülében cseng a dicsőség csábító dala, ha a lángész pályáit keresi,
nincs meg benne az erő, a tehetség.
A leány letörölte könnyeit, fölkelt és halkan, de határozottan így
szólt:
– Hagyj el, Pál, hagyj el, ha szeretsz és meglátod… minden jóra
fordul.
Bükkös csüggedten rázta meg fejét.
– Nem, nem, – mondta lemondással, – ezen nem lehet segíteni.
Ez a lassu pusztulás, a lassu, de biztos halál.
Az ablakhoz ment és kinézett a sötét kertbe, amelyben
csöndesen mozogtak a koromfekete gesztenyék. Aztán egyszerre
visszafordult, szenvedélyesen magához szorította Ibolyát és elkezdte
magasztalni a szépségét, a jóságát, a lelkét, megköszönte neki
mindazokat a kellemes napokat, amelyeket vele eltöltött, amelyek a
lelkébe íródtak és kikivánkoztak a szűk és sivár földi keretből.

Welcome to our website – the perfect destination for book lovers and
knowledge seekers. We believe that every book holds a new world,
offering opportunities for learning, discovery, and personal growth.
That’s why we are dedicated to bringing you a diverse collection of
books, ranging from classic literature and specialized publications to
self-development guides and children's books.
More than just a book-buying platform, we strive to be a bridge
connecting you with timeless cultural and intellectual values. With an
elegant, user-friendly interface and a smart search system, you can
quickly find the books that best suit your interests. Additionally,
our special promotions and home delivery services help you save time
and fully enjoy the joy of reading.
Join us on a journey of knowledge exploration, passion nurturing, and
personal growth every day!
testbankfan.com

Development Across The Life Span 7th Edition Feldman Test Bank

More Related Content

Similar to Development Across The Life Span 7th Edition Feldman Test Bank (20)

Development Across The Life Span 7th Edition Feldman Test Bank